kirándulunk.hu

Zöld ködként terül a tájra a tűlevelű nyáj,
tölgyek integetnek közbül naivan,
hogy közeledik a tél, még nem tudják,
csupán esőillat illan.
A mélyben vulkán-ösztönök feszülnek a hegynek,
szőlőfürtökkel izzasztják a mátraiakat,
szájszél-nyalogató nedűket erjesztve
borospince-szájak csalogatnak,
hogy bút / örömöt gerjesztve
lélekbe haraphassanak!

Minden út Rómába vezet,
De az nekünk nem élvezet,
Mert nem jut rá keret, kvóta,
Irány: Közép-Európa!

Nem cserélnénk Kolumbusszal,
Pedig nem is külön busszal
Indulunk, csak egy „csodával”,
Egy kiszolgált, vén Skodával.

Berlin

Berlin, főtér, világóra,
Jöttünk volna német szóra,
De itt minden turista
Vagy Jancsi vagy Juliska.
Tévétorony! Ez a márka!
A sok ungár és ungárka
Találkozik fenn az égben.
Visz’lát! Auf Wiedersehen!

Varsó

Lengyel, magyar két jó barát,
Együtt isszák egymás borát.
Van borsa és van sava,
Pezsgő város Warszava.
Azért benne kicsit már sok
Kárt tettek a zavargások.
De már szépen tisztul a
Zavaros, vén Visztula.

Prága

Bár hangunktól netán a
Sírban forog Smetána,
Dalolunk és polkát lejtünk,
Minden csehben Svejket sejtünk,
S míg isszuk a plsenit,
A félbolond félzsenit
Teremtő, bölcs Haseket
Idézi a mesekedv.

Cimboráktól tér haza,
„Fel van dobva”, „rém laza”
S Pestig összeroskad a
Rossz úton a rossz Skoda.

Hullámok hullámokkal csevegnek,
megmerítem a kezem benned, hűs
vizű tó - ujjaimról ezüst cseppek
peregnek, lehullanak, majd elmerülnek,
még csobbanásuk sem hallható…
Dombok mögött a Nap vérvörös korongja
kél, zizeg minden levél - rád gondolok - hű
társaim csak ti vagytok, aranyló hajnalok…
minden nyugodt, most szívem is - nem
lázadok - fával, fűvel, folyó vizével egy
vagyok: a Mindenség apró kis része, és
lelkem minden tévedése enyém…
Szerettem? Csalódtam? Elfeledtek? - mind,
mind enyém - égő szívem, mely lángolt érted,
most kimondhatom, aztán csönd lesz megint,
a szavak elpihennek ajkamon…
Ma még enyém a kéklő égbolt, a csillagok -
a jel szívedben, a láng szemedben: az is én
vagyok - enyém a vers, az új mesék, varázslatos
dalok, s ha mégsem találom helyem, lelkem
lelkedben megpihen, nálad otthon vagyok…

Aki egyszer ölelésébe futott
Soha nem felejtheti az ajándékot,
A Duna kék szalagjával átfogott
Csodás tájat, mit ott látott.

Múlt nyáron Esztergomban járva
A nagy hídról néztem a Dunába,
Irigyeltem a hömpölygő habokat,
Miket a két part épp itt simogat.

Mint egy törpe az óriás várát
Szemléltem a partról a vén Bazilikát
De még kisebbnek éreztem magamat,
Mikor lépcsőjén álltam, az oszlopok alatt.

Ám ez a csodás, ódon épület
Tetejére felmászva óriássá tett.
Mit kupoláján körbejárva láttam,
Nem felejthetem, hisz azt szívembe zártam.

Közvetlen tövében, régi kort idézve
Várt rám a várban volt királyok emléke.
Emberi nagyságnak lenne hírmondója
Itt minden kő, oszlop, ha mesélni tudna.

Egy másik hon a folyón túl északra,
Délről szemem hegyek ölelése nyugtatta
Csak néztem merre halad a víz sodra
S e táj szívem is arrafelé húzta.

Újabb panoráma, ami ott engem vár,
Csalogat, hív a visegrádi fellegvár.
A múltat idézik rég ledőlt falai,
Hősei emlékét meg fogom őrizni.

Lenéztem a Dunára a hegy tetejéről
Csillámlott a habja a napnak fényétől.
Folyón túlról a Börzsöny lankái integettek
De bármerre fordultam, itt körbe hegyek vettek.

Salamon torony és Királyi Palota,
Ha ott jársz, mindenképp menjél majd be oda.
Palota Hercules kútját ha akarod,
Az ezer forintoson is bármikor láthatod.

Csak néhány morzsa abból mit adott Visegrád,
El kell menned oda, hogy érezd hangulatát.
Szállodái, éttermei, hegyoldalak ösvényei,
Duna partja, kikötője vár, hogy ismerkedj meg vele.

Még egy gyöngyszeme a folyó ezen oldalának,
Szentendre, mit oly sokan látni kívánnak.
Múzeumok, templomok és macskaköves sikátorok
Eltöltöttem néhány órát, ma is érzem varázslatát.

Kék nyakéknek szép városai,
Vén folyó kísérő hegyei,
Szívem visszahúz hozzátok,
Remélem, még viszontláttok.

A megnyúlt aszfalt előttünk végtelen,
piros autónk nyílsebesen halad,
újjáéledt lelkünk vidám, féktelen,
régi rosszkedvünk a városban marad.

Ránk mosolyog aranysárga repce,
színes köntösét mutatja a nyár,
utunk nyíltan vezet, nem kelepce,
kalandokkal teli, izgalmas nap vár.

De előbb pihenünk, a cél még messze,
előkerül szendvics, kóla, sonka,
galamb tipeg felénk, van elég mersze,
bőven jut neki is ásványvíz és morzsa.

Végre feltűnik a csodás Balaton,
halványzöld vize elvegyül az éggel,
hát újra itt vagyunk mindnyájan partodon,
vibrál a levegő szikrázó kékséggel.

Hűsítő habokkal hívogat a tó,
mint megannyi virág, tarka fürdőruha,
fűzfa alatt úszni mily megnyugtató,
önfeledt kedélyünk nem lepi be moha.

Amott a sütőnél már készül a lángos,
lopva közeledik, leng körül a szó,
lágy szellő cirógat, mint puha vánkos,
elönt a melegség: kirándulni, de jó.

Az útnak vége megállt a bakancs.
Pihen a vándor vén fák alatt.
Vándorbotját letéve nyugszik,
És álmát őrzik a madarak.

Neki dalolnak, róla mesélnek
Ki gyalog bejárta e hazát.
S kamerájával megmutatta
E gazdag földön a sok csodát.

Alföldnek síkját, hegyek bércét,
Tokajnak sárga aranyát,
Bakony erdeit, Duna völgyét,
Szűkebb hazánkat, Baranyát.

Léptei nyomát tanyák őrzik,
Apró falvak és zöld mezők,
Őrség lankái őt idézik
S templom mellett a temetők.

Hegytetőn álló ódon várak
Regélnek róla szépeket,
Erről szól egész életútja,
Övezze érte tisztelet.

Tőle tanultuk meg a szépet,
Mindazt, mi fontos, érdekes,
Ami értéke kis hazánknak,
Amit megnézni érdemes.

Az útnak vége, elment a vándor.
Ki Tőle tanult az nem feled.
Zarándokhely lett utolsó útja,
Mit felkeresnek emberek.

Mi is eljöttünk tisztelegni,
Sírodnál idézni szellemed,
Tőled tanultuk meg azt, mi érték
S ezt itt köszönjük meg neked.

Pannóniának te drága kincse,
Természet ékes büszkesége,
Hegyek ölelő karjai közt,
Varázslatos víztükör,
Millió szépségben tündököl.

Szűzies bájod bearanyozza a tájat,
Szellő fodrozza a hullámos hajad,
Mint kéklő szempár, úgy mosolyog,
Kecses alakod, csábítóan ringatod.

Ahol a hullámok mossák partjai köveit,
Ott az-az édes illat, mely bontja szirmait,
Friss leheletéből száll az üde pára,
Halkan összezörren a kecses nádasa.

Múltat s jövőt őrző történelmi táj,
Háborgatott s feldúlt a török, tatár,
S újjá éledve isten segedelmével,
Tündököl régi, s új dicsfényével.

Mint testünkben apáink génjeit,
Úgy hordozzuk őseink értékeit,
Magyaros hagyományainkat,
S féltve őrizzük a szokásukat.

Hegyek gyomrában ott a gyógyír,
S forrásként buzog a hévíz,
Föld kráterében csillogó tavacskák,
Szőlőt nevelnek a hullámos lankák.

Hegyek s dombok körbe őrt állnak,
Sziklák tetején omladoznak a várak,
Erdők, zöld mezőkkel vegyülnek,
Szirtek közt az árnyékok elterülnek.

Tihany.
A kegyes természet keble,
Belemártózik a tengerbe,
Hegy magas ormán a Szentapátság,
Mintha isten szeme vigyázná a hon tavát.

Köves mező, s kék ég közt,
A félsziget méhében, mint kisded,
Ott a horgászok paradicsoma,
Tihanynak a belső tava.

Megcsodáljuk őseink öreg házait,
A múlt emlékeit, s jövő műhelyeit,
Lófogatú takarmányos szekeret,
Dolgos balatoni embereket.

Őseink, kik e csodás világot féltették,
Azt szentként tisztelték s védték,
Csak annyit vettek el, mi megilletette őket,
Nádat, jeget, vizet, s maguknak élelmet.

Óvjuk őseink értékeit s örökségét,
Utókornak legyen ez az örök hűség,
Így hordozhatjuk a Balaton szeretetét,
Szívünkben élni fog bármi is történjék.

Csillogó víztükör, te csodás jelenség,
Vitorlások repülnek, mint fehér lepkék,
Suhannak a szelek szárnyán,
Szántják a tavat, mint eke a barázdát.

Agyamban átfutnak gondolataim,
S szárnyra kelnek emlékeim,
Bejárva újra s újra a Balaton tájait,
Virág pompába öltözött üdülőhelyeit.

Balatonvilágos
A gyermekkorom bölcsője,
Fiatalságom édenkertje,
Romantikus ezerarcú partját,
Megsimogatom az áttetsző víz fodrát.

Siófok
Az ezerarcú bájos szépség,
S benne rejlő büszke királyi felség,
Csodálhatjuk az arany, s ezüst partját,
Száz és száz csodát s tündöklő parkját.

Széplak – Zamárdi
Micsoda színek! Micsoda pompa!
Oly meghitt ez a harmónia.

Szántódpuszta
Ménesek otthona, hagyományok őrzője,
Magyar szívnek ékes büszkesége.

Balatonföldvár
Az előkelőség fensőséges hangulata,
Gróf Széchenyi família kedvenc birtoka.

Balatonszárszó
A csendes, meghitt szép fürdőhely,
Pihenője volt József Attila költőnek,

Balatonlelle
A sokszínűség, s az örökség példaképe,
Hagyományőrzés, s új modell keveréke.

Balatonboglár
Híres a nektáros gyümölcseiről,
Legfőképp tüzes borairól s pincéiről,

Fonyód
A parthoz simuló fürdőhelyek füzére,
Vándormadarak édenkertje.

Balatonfenyves
A fenyőerdőiről híres ez a táj,
S átöleli öt a mocsárvilág,
Nagy-berek a pihenés bölcsője,
Csisztapusztán a gyógyvíz ereje.

Kis-Balaton
Magyar tengernek édes gyermeke,
Anyjának drága féltett kincse,
Vadon nyíló virágok s vízirózsák,
Vizét, békés madarak pásztázzák.

Érintetlen nyugodt e világ,
Az ember nem vétkezik már,
Dédelgeti már a drága kincset,
Mint szülő az ártatlan gyermeket.

Balatonszentgyörgy
Kicsi s mégis oly csodás,
Van itt program, tánc s csárdás,
Tapolca a gyógyvizek városa,
Barlang mélyén a tisztaság mámora.

Keszthely
Balaton szíve csücske, s lüktető szépsége,
Elkápráztató a Festetics barokk épülete,
Művészek, tudósok, s kultúra otthona,
S keveredik a modern, s ódon bája.

Hévíz
Hon, s a külföldiek paradicsoma,
Izületi panaszokra van gyógymódja,
Kénes tavának világra szóló hírneve,
Ki itt pihen, az visszavágyik örökre.

Sümeg.
Hegy magaslatán áll a büszke vára,
Ferences rendeknek püspöki palotája,
Zöld tó, zöld nád felett, zöldvilág mellett,
Selymes felhők átölelik az ódon köveket.

Badacsony
Szent György hegy, fehér házak sora,
Mámoros ízű, s perzselő híres bora,
Rokokó stílusú présházak, s álomkép látomás,
Örökzöld, s kékfényben csillogó tündérvarázs.

Balatonfüred
Szelíden tündöklő, s lüktető élet,
S évente vetélkednek a szépségek,
Hagyomány, s a múlt, jövő ékessége,
Verőfényes vidék ékes gyöngyszeme.

Bakony
Bakony lábánál nektár csorog,
Itt a mámor víg dala harsog,
Lassú folyású erdei patakok,
Az éj leple alatt fürödnek a csillagok.

Balatonkenese.
Löszfalak alatt sok nyári lak,
Kitárja szépségét a világnak,
S megmutatja múltját, s jelenét,
S kitárulkozik a varázs szépsége.

Szemem behunyom a tájakat, látom,
Kék égbolt alatt a zöld mágikus tavat,
A lágy vonalú hegyeket, dombokat,
Völgyeiben a bársony zöld árnyakat.

Hegyeken várakat, kolostorokat,
Melyek idézik a dicső múltakat,
Egyszerű okos paraszt embereket,
Kiktől a bölcsességet tanulni lehet.

Látom a tengerünk fehér fodrait,
A kecsesen ringatózó nád erdeit,
Kora hajnalban induló halászokat,
S visszatérő elégedett arcokat.

Látom a nádfedeles házakat,
Gerendás plafonokat,
Történelmi értékeinket,
S a nemes szívű embereket.

Mágikus tengerszem, te édes mámor,
Ha nem látlak újra-újra, hiányzol,
Elfog a megmagyarázhatatlan vágy,
Hogy újra láthassam e természeti csodát.

Elutaztak messze földre
Régi magyar honba,
Csíkszereda, Gyergyószárhegy
Ősi vonulatba.

Ott tapossák ők is most
Ősi múltunk útját,
Új áramlat hírvivőként
Iskolánknak voltát.

Bemutatni tapasztalat
És módszereik sorát,
Megkönnyítve nemzetrészünk
Nevelési gondját.

Sok segítség kelne még el
Minden nemzet testben,
Sérült gyerek segítése
Minden tekintetben.

Ezért is kell ez a példa
Kéz a kézben tartva,
Sérült s másság segítése
Az egész unióban.

Zöld lapu szélén messzire úszva
Két kicsi béka ring a Sión.
Pongyolapitypang bimbaja pattan,
Felveri hangja a két utazót.

Pislog az éhes, hajnali páros,
Sóhaja sóvár reggeli szó:
Sárga a kákics, benne a szúnyog
Vérteli húsa ennivaló.

Két kicsi béka másra se gondol,
Ugrik a mélybe, rebben a víz.
Görcsösen úsznak, reszket a testük,
Céljuk a vágyott, távoli íz.

Másznak a partra, roskad a lábuk,
Lappad az étvágy, fonnyad a nyelv.
Mégis a szúnyog féli a sorsát:
„Vesszen a gyengébb” – mondja az elv.

Dülled a négy szem, ugrik a nyolc láb,
Csappan a két nyelv, freccsen a nyál.
Közben a hűs víz verdesi partját,
Ott, hol a nád közt gólyafi vár.

Tavaszi szellő futott át
a réten
virágok daloltak lent az
erdő szélen.

Kicsi virág, néhány
Tarka lepke
Repült a széllel be
A berkenyésbe

Nyúl anyó jön
Kutatva – keresve
Jön utána falka,
Csemete serege

Elő bujt a méh is
Lábán virág porral,
Összeszed egy kicsit
Aztán tovább illan

Harkály kopácsol
Ő a csodadoktor!
Jól végzi a dolgát
Ő csak fákat szolgál

Fenyőfán a mókus
Vidáman táncol.
Kezében a toboz
És mohón falatoz.

A fáknak lombja közt
Madarak megbújnak
Csivitel az erdő
Ha fúj a tavaszi szellő